A Magyar Gyógyszerészi Kamara ajánlásával

Közforgalmú gyógyszertárak

V6.1 változat, 2024.04.10.


Miért érdemes igénybe venni ezt a szolgáltatásunkat?

Elsősorban azért, mert mi nem egy terhet veszünk a vállaikra, hanem számos tehertől szabadítjuk meg Önöket.

Ez az előfizetés ugyanis a gyógyszerészi tevékenységek naprakészen tartását teszi lehetővé, amibe a teljesség igénye nélkül beletartoznak az expediálás szabályai, a maszkviselés, a rendkívüli oltási kötelezettségek nyomonkövetése is. Ezt jelenti ugyanis valójában és a gyakorlatban az Adatvédelem. Ezért került be a szolgáltatások közé a Fogyasztóvédelem is, hiszen amikor nem gyógyszert vagy gyógyászati eszközt szolgál ki a gyógyszertár, hanem például vérnyomásmérőt értékesít, akkor a betegjogok nem értelmezhetők, de a fogyasztói jogok igen.

Ehhez természetesen szükség van a jogszabályok figyelésére, amit mi látunk el, és az Önöket érintő változásokról - de csak azokról! - mindig tájékoztatást is küldünk, méghozzá úgy, hogy ha valamilyen tennivalójuk lenne, akkor azt is lépésről-lépésre bemutatjuk. Ennek a megoldásnak az eredménye az, hogy a kiadványaik (amelyek egyben a szabályzatik is), illetve a mintatárak módosítása automatikusan valósul meg, ezért azoknak mindig a naprakész változatát találhatják meg a Fiókjukban.

Mit biztosít a fentieken túl az előfizetés?

További fontos információk:

  • ezt a szolgáltatást kizárólag a Gyftv. 3.§ 16 szerinti közforgalmú gyógyszertárakat üzemeltető jogi személyek vehetik igénybe, mivel a "Közforgalmú gyógyszertárak" kiadványunk kizárólag ennek az Eütv. 3.§ f. pontja szerinti szervezetnek a szabályait mutatja be
  • mivel a fiókgyógyszertárakra pontosan ugyanazok a szabályok vonatkoznak, ezért nem szükséges külön előfizetést vásárolni a számukra. Ez alól az általános szabály alól kizárólag a videórögzítés képez kivételt, amelynek a szabályzatait telephelyenként kell elkészíteni.
  • Az áraink a KSH éves Infláció mértékével - annak közzététele után - évente egyszer növekedhetnek, amely változás csak a soron következő éves hosszíbbtási díjban jelenik meg először.
  • a kiegészítő szolgáltatások közül csak azokat igényeljék, amelyekkel élnek a gyógyszertárban
  • az online szolgáltatásokra vonatkozóan a szerződés az ÁSZF-, az Adatvédelmi tisztviselőség ellátására vonatkozó megállapodás viszont egy olyan háromoldalú papíralapú szerződés alapján jön létre, amelynek a szerződő felei az Adatvédelmi tisztviselő, a gyógyszertár és az ATASI TEAM Kft.
  • A díjbekérőn szereplő összeg kiegyenlítése után az online rendszer automatikusan kibocsátja a számlát, ettől kezdődően a kaidványok és az Online auditok™ a rendelkezésükre fognak állni a Fiókjukban. Ezzel szemben az Adatvédelmi tisztviselői szerződés elkészítése, valamint a hatósági bejelentés nem robotizált rendszer segítségével valósul meg, ezért azok elkészítése nem azonnal, hanem legkorábban aznap valósul meg. Ezek megtörténtéről egy e-mailben fogjuk értesíteni Önöket, aminek a mellékletét fogják képezni a bejelentés visszaigazolásai és az Adatvédelmi tisztviselői szerződés is. A szerződés aláírása formalitás, a ránk vonatkozó kötelezettségek a fizetéstől számítva azonnal hatályba lépnek.
  • a szolgáltatáshoz tartozó kiadványok tartalomjegyzékét megtalálják az alábbi felsorolásban. Ezek letöltéshez kattintsanak a Tartalomjegyzék ikonra.


Kérjük, hogy kérdéseikkel, kéréseikkel az online elérhetőségünkön keresztül keressenek meg bennünket!

Tovább az értékesítéshez

Az előfizetés az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:

Online audit™

Ez az online rendszer váltja ki a jellemzően szükségtelenül költséges és időrabló helyszíni auditokat. Az Online audit™ közérthető kérdéseket tesz fel, amiknek az elolvasása és megválaszolása nem csak a legfontosabb tudnivalókat mutatja be, hanem közérthetően és személyre szabottan mutatja be azokat a teendőket is, amiket akár jogi és informatikai végzettség nélkül is meg lehet valósítani.

Közforgalmú gyógyszertárak szabályzata

Ez a kiadvány mutatja be a gyógyszerészi tevékenységeket a gyógyszerészek nyelvén. Ebben a kiadványban találhatók meg a gyógyszertárakra vonatkozó egyedi szabályok leírásait, például a teendőket a hamis FIG-ek esetén, az expediálás rendjét, a szociális foglalkoztatókkal való szerződéskötés feltételeit és így tovább. Amennyiben Önök egy olyan gyógyszertári szaktevékenységet látnak el, amely nem szerepel a kiadványban, úgy kérjük, hogy azt jelezzék a számunkra, mi pedig feldolgozzuk azt a kiadvány részeként.

Mintatár

Ezek között a dokumentumok között találhatók meg többek között a NEAK tiltakozási/hozzájárulási dokumentumok, a gyógyszerészi tevékenységek Adatkezelési nyilvántartása, szociális intézményekkel megköthető szerződés mintája is.

Vállalkozások kézikönyve

Ez a szolgáltatásunk a vállalkozások általános tudnivalóit ismerteti, aminek a tartalmáról bővebben a oldalunkon olvashat. A szolgáltatás részét képező kiadványban olvashatják el a legfontosabb Adatvédelmi és Fogyasztói jogok bemutatását, ez utóbbiba beleértve a szavatossági és jótállási szabályokat, az árazásra és az akciós árakra vonatkozó szabályokat is.

Munkavállalók

Ez a kiadvány és a hozzá tartozó Online audit a munkavállalókhoz kapcsolódó legfontosabb Adatvédelmi tudnivalókat ismerteti. Ezekre a tudnivalókra akkor van szükségük, ha nem csak családtagok, barátok, megbízható kollégák, hanem valódi "külsős" munkavállalókat is alkalmaznak.

Oklevél* és egy gondolat a szabályzatról

Mivel a jogszabályok kimondják, hogy általában nincs szükségük Adatkezelési és adatvédelmi szabályzatokra, ezért az Egészségügyi adatokat kivételével szinte minden más Személyes adatot nyugodtan kezelhetnek az általános szabályok alapján is. Ezt és a közfeladatok megfelelő ellátását, a szabályok tudomásul vételét igazolhatják saját maguk, vagy akár mások számára is az Oklevéllel.
*: az Oklevél nem minősül hatósági igazolásnak és nem mentesít a felelősségre vonás alól!

Adatvédelmi tisztviselői szerződés

A közforgalmú gyógyszertárak számára kötelező egy Adatvédelmi szakember rendelkezésre állásának a biztosítása. Ezt a feladatot az előfizetés esetén Antal Tibor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Gyógyszertári adatvédelmi referense vállalja el. Ez a szolgáltatás ugyanakkor nem vonatkozik a gyógyszertár által üzemeltetett internetes felületekre és az online értékesítésekre sem, mivel ezek vizsgálata és elemzése nem valósítható meg egy tipizált szerződés formájában, illetve mivel azok nem jelentenek magas kockázatot az érintettek számára, ezért az ilyen jellegű Adatkezelések nem igénylik egy Adatvédelmi tisztviselő kinevezését.

Nem vehető igénybe a szolgáltatás:

  • ha az igénylő (vásárló) nem üzemeltet magyarországi közforgalmú gyógyszertárat, vagy a szolgáltatást nem ebből a célból venné igénybe.
  • ha az igénylő (vásárló) információ alapú automatikus döntéshozatalt alkalmaznak, profiloz, vagy személyiséget elemez, amibe beleértendő az online rendszerekben történő automatizált "tanácsadás" is.

Értékesítés

Ha már rendelkezik felhasználói Fiókkal, kérjük ide kattintva jelentkezzen be a vásárláshoz.

Az előfizetéshez igényelhető további szolgáltatások:
A csomag tartalmazza a következő módszertanokat is:
Számlázási adatok:
A regisztrációhoz szükséges adatok


A szolgáltatás(ok) előfizetési díja az első évben összesen: {{ sumPrice }} + 27% Áfa

Fizetési módok

A megrendelés után e-mailben fogunk díjbekérőt küldeni, amelyet átutalással vagy bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni.

Biztonságos fizetés

A bankkártyás fizetést az OTP SimplePay szolgáltatása teszi lehetővé, ezért ezeket az adatok mi nem ismerjük meg és nem is tároljuk.

Fontos

A számla kibocsáthatóságának az érdekében a csillaggal jelölt adatokat meg kell adni.

Kérdése van?

Kérdés, kérés esetén kérjük írjanak nekünk e-mailt az info@ezgdpr.hu e-mail-címre.

Adatkezelés

Tájékoztatjuk, hogy ebben az Online rendszerben legfeljebb addig kezeljük az adatait, ameddig érvényes előfizetéssel rendelkezik.* (bővebben)